Belépés
E-mail:
 
Jelszó:
 
 
 
bld
 
Kívül-belül gyógyít és szépít a vitaminokkal teli petrezselyem
A petrezselyemre leginkább az ételek díszítő elemeként gondolunk, pedig nemcsak a húsleves ízét teszi feledhetetlenné, hanem rendkívül sokoldalú fűszer- és gyógynövény is, az íze és az illata pedig semmihez sem hasonlítható.

Ásványi anyagokban gazdag, C-vitamin tartalma a paprikáéhoz hasonló, kiemelkedően nagy kálium tartalmának köszönhetően pedig jótékony hatást gyakorol a vesékre és a húgyutakra, valamint a máj munkáját is megkönnyíti a méregtelenítésben.

Levele, gyökere és magjai is fogyaszthatóak. Aki eddig a tányér szélére piszkálta a fehér gyökeret, mostantól talán nagyobb bizalmat szavaz majd neki, mert B1-, B2-, B3-vitaminok is előfordulnak benne, valamint a már említett C-vitaminon kívül magnéziumot, kálciumot, vasat, cinket és foszfort is magunkhoz vehetünk általa.

Gyógyteát és illóolajat is készítenek belőle, elsősorban a magas vérnyomástól szenvedők kiegészítő terápiájában játszik szerepet, illetve a duzzadt végtagoknak nyújthat enyhülést erős vízhajtó hatásának köszönhetően. Az emésztés elősegítésére is használják, mind a gyomor, mind a lép működésére serkentőleg hat, valamint étvágygerjesztő hatású.
Vértisztító tulajdonságú, de akár az allergiával küzdőknek is segítséget jelenthet fogyasztása, mivel a hörgőket is tisztítja és nyugtatja.

A nőiesség fűszere

Észszerűen alkalmazva a nők is természetes “orvosságra” lelhetnek benne, mivel serkenti a nemi hormonok képződését, javítja az ösztrogén szintet és segít leküzdeni a menstruációt megelőző kellemetlen tüneteket.
A-vitamin tartalma kedvezően hat a látásra és hozzájárul a szem egészséges működéséhez.

Akár külsőleg, a bőrön alkalmazva is élvezhetjük megújító, frissítő hatását. A levelekből gyümölcscentrifugával is kinyerhetjük az értékes anyagokat, de eszköz hiányában mozsárban is pépesíthető vagy apróra vágható. A házilag elkészíthető arcmaszkban mézzel és natúr joghurttal elkeverve, 15-20 percig érdemes pihenni, majd bő langyos vízzel leöblíteni. Az A- és C-vitamin csodát tehet a bőrrel.

A cikkben leírt információk tájékoztató jellegűek, betegség és terhesség esetén ajánlott kikérni a kezelőorvos véleményét.

Keresés
Címkék
Legolvasottabb
 
Copyright © 2013-2014 BioMisszió. Minden jog fenntartva.
Másolás és kivonatolás csak a BioMisszió engedélyével lehetséges.